Kapu Tibor történelmet írt – itt van minden, amit az űrmisszióról tudni kell

A felbocsátást követően izgalmas 14 nap következik, amely mind a világ, mind a magyar tudományos életben áttöréseket hozhat.

A felbocsátást követően izgalmas 14 nap következik, amely mind a világ, mind a magyar tudományos életben áttöréseket hozhat.
Joó Csaba, a Jó világ című műsor házi gazdája és stábja már a helyszínen tartózkodik, és gőzerővel készül a nagy eseményre. Erről árult el kulisszatitkokat. Interjúnk.
A nagy múltú édességgyártó „történelmi pillanatként” éli meg az eseményeket.
Már csak pár hónap, és kezdetét veszi Magyarország történetének második űrutazása. Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós és tartalékosa, Cserényi Gyula már nyár óta Amerikában tartózkodik, és az Ax-4 legénységének tagjaival lelkesen készül a nagy kalandra. Beszélgetésünk során betekintést engedtek egy olyan világba, amelyről talán sokan álmodoztak már.
A korábbi sajtóértesülések szerint a rég várt küldetés 2024 őszén indul majd.
Kapu Tibor kutató űrhajós a beszélgetés során kijelentette, abban biztos, hogy hatalmas terhelés vár rájuk.
Az idevezető útról, a HUNOR-programról és az előttük álló feladatokról kérdeztük őket. Interjúnk.
Kapu Tibor már egyetemistaként is komolyan érdeklődött a rakétatechnológiák iránt.